Az alapok: A, mint arculat

Katona Kriszti
Katona Kriszti
Az arculat

Kriszti a social media és helyesíró ninja a YCO-nál. Tartalomgyártóként imád mindent, ami kreatív és vizuális, emellett mindig talál okot a nevetésre és a táncra. ✨

további cikkek tőle

Értesülj a legfrissebb trendekről!



    Korábban már tárgyaltuk, hogy a márkaépítés nem áll meg a logó és arculat elkészítésében. Egy stratégia részei, még inkább építőkövei, ezért érdemes már a kezdetekkor tudatosan kialakítani.

    Lássuk ezúttal az alapokat, és hogy miért is fontos a kidolgozott arculat.

    Miért foglalkozzak az arculattal?

    Azt hihetnénk, hogy egy kiváló termék már elég is a sikerhez – de ezt még el is kell juttatni a fogyasztókhoz, a versenytársakhoz képest eredményesebben.

    A jól kialakított arculat segít abban, hogy könnyebben felismerhetőek, megjegyezhetőek legyünk, megkülönböztethetőek a versenytársaktól, és nem utolsósorban bizalmat ébresszünk vele a vásárlókban. Egy jó, könnyen azonosítható arculattal nagyobb eséllyel vásárolnak tőlünk, és még versenyelőnyhöz is juthatunk.

    7 másodperc – mindössze ennyi idő kell az első benyomáshoz. Pillanatok alatt ki tud bennünk önkéntelenül alakulni valamilyen kép egy éppen látott, tapasztalt dologgal kapcsolatban, így a döntési folyamat is lerövidül. Ezért is fontos, hogy a márkával közvetített üzenet egyszerű, világos és jól megtervezett legyen.

    Az arculati elemek tehát segítenek koherensen közvetíteni azt az üzenetet, víziót, amit a márkával szeretnénk kommunikálni, amit magunkénak érzünk, így hatva a pozitív megítélésre.

    Mi az arculat, és mi az image?

    Ha arról beszélünk, mi az arculat, fontos tisztázni, hogy nem egyenlő az image-zsal.

    Az arculat minden olyan elem a márkánkkal kapcsolatban, amivel találkoznak a fogyasztók, látják, érzékelik. Színek, képek, formák egységes rendszere, ami a vállalkozást, márkát tükrözi.

    Az image már az, ami kialakult a fogyasztók fejében a vállalkozásunkról, márkánkról:

    • az arculat és annak a fogyasztók általi értelmezése
    • amit olvas egy cikkben, hall egy ismerőstől, a versenytársak viselkedéséből szűr le

    Mik az arculat részei?

    Az arculati elemek meghatározásakor fontos szempont, hogy melyik eszköz, felület támogatja hatékonyan a tevékenységünket, és hogy hol fognak találkozni az érdeklődők a márkánkkal. Arculati elem, a teljesség igénye nélkül, a logó, betűtípusok, színek, maga a honlap, fotók, névjegy, e-mail aláírás, iroda, plakát, social media megjelenés, hirdetés.

    Ezeket és lehetséges leképezésüket általában az arculati kézikönyv foglalja össze, ami iránytű is egyben, hogy milyen csatornán, milyen formában, stílussal jelenünk meg, hogyan használjuk a logót, színeket. Ez az útmutató tartalmazza a formai követelményeket, amiket a grafikai anyagokba és marketing stratégiába építünk be.

    Megvan az arculat, de eltelt 2 év és már nem tetszik.

    Idővel lehet az arculaton finomítani, de alapvetően már az első lépéstől kezdve hosszútávra érdemes tervezni. Ha jól működő arculatot szeretnénk, nem alakíthatjuk kizárólag saját szájízünk szerint, újra és újra, tartsunk ki az eredeti elképzelés mellett. Fontos végiggondolni a kialakításnál, hogy:

    • mit szeretnék közvetíteni magamról, a márka által,
    • ki a célközönségem,
    • és hogy ezekhez milyen színeket, formákat használjak, hogy elérjem a célom.

    A kialakított arculat legyen stabil és konzisztens, ami azt jelenti, hogy nincs használatban többféle logó, betűtípus, szlogen, hiszen ez nem csak összezavarja a fogyasztókat, de a felismerhetőséget is nehezíti, ezzel pedig a versenytársak jutnak előnyhöz. Emellett a különböző felületeken egységes arculattal való megjelenés támogatja a márkaismertséget és márkaértéket. Átlagosan 5-7 megjelenés szükséges ahhoz, hogy elkezdjen kialakulni a márkaismertség, és 80%-kal nagyobb valószínűséggel azonosítanak be, ha következetesen használod az arculati színeket a megjelenéseidben, ezért érdemes folyamatosan és egységes stílussal kommunikálni.

    Egy jó arculattal, amit beépítünk a marketing stratégiába hatékonyan lehet építeni az image-t, legyen szó elért, saját vagy fizetett megjelenésről, tartalomról.

    Szívesen segítünk akár a kampányok kidolgozásában, márkaépítő kommunikációban, de ha szeretnéd felmérni a márkaértéked, online jelenlét auditot, akkor is keress minket bizalommal!

    Legutolsó bejegyzéseink

    A ChatGPT az új marketinges kolléga?

    A ChatGPT az új marketinges kolléga?

    Órákig tartó kreatív ötletelés helyett pár perces brainstorming? Hatékony és gyors szövegalkotás? Egy azonnal ott termő segítség, amikor elakadsz? Nem, ez nem csak egy szép álom a marketingesek számára. Ez a ChatGPT. Ha érdekel, hogy mi, mint ügynökség mire és hogyan használjuk, akkor olvass tovább!

    Katona Kriszti
    Katona Kriszti
    összes bejegyzés megtekintése

    YCO Digital Agency

    Azért dolgozunk, hogy ügyfeleink annyira büszkék legyenek a digitális jelenlétükre, mint a saját cégükre, márkájukra.
    Valós üzleti problémákra, egyedülálló digitális élményt teremtünk.

    Megnézem

    Ahova jó tartozni

    A hely, ahol kifejezhetem mennyire hálás vagyok azoknak az embereknek, akik nap mint nap segítenek. Ahol mindig van mit ünnepelni! Ahol örömmel látnak. Ahol elismernek.
Alkalmazás, amely eszköz kezedben a mindennapos elismerés támogatásában, intézményében vagy a szervezeti kultúrájában.
    megismerem

    Csatlakozz szakmai műhelyünkhöz!

    Olvass értékes szakmai cikkeket és inspirálódj velünk!