Elismerés: Marketing Diamond Awards 2020

YCO
YCO
marketing diamond awards 2020

Magunkra egy digitális szakmai műhelyként tekintünk, ahol minden héten magas kvalitású szakemberek, együtt dolgoznak saját ötleteken, és komoly célokkal rendelkező vállalatok egyedi problémáin. A publikációink a piacnak és a szakmának szólnak, reméljük a gondolatainkat hasznosnak találjátok!

további cikkek tőle

Értesülj a legfrissebb trendekről!



    Elismeréssel debütáltunk a Marketing Diamond Awards országos versenyen.

    Digitális marketing ügynökséget építeni csak úgy lehet, hogy újabb és újabb kihívásokon mérettetjük meg magunkat. Az elmúlt öt év fejlesztései után most értünk el oda, hogy megmutassuk magunkat a szélesebb szakmai közönségnek, összemérjük tudásunkat, terveinket hasonló csapatokkal. Számos projekten dolgoztunk tavaly és dolgozunk idén is, szerencsés módon stabil partnerkörrel, amit szeretnénk tovább bővíteni, megmutatni másoknak is, hogy miért érdemes velünk dolgozni, miben áll a szakmai műhelyünk erőssége.

    nyilatkozta Dr. Szűcs Krisztián, kutatási üzletágvezetőnk

    Az elmúlt év emlékezetes projektjei közül a Find Your Y mini-konferenciával indultunk a megmérettetésen. Azért döntöttünk így, mert ezen keresztül jól bemutatható, hogy miként gondolkozunk, dolgozunk együtt partnereinkkel, milyen folyamatokon, kompetenciákon keresztül érjük el közösen a kitűzött célokat. Számunkra a Find your Y azt jelenti, hogy feltárjuk a problémákat, amelyeket gondos előkészítéssel és tervezéssel meg is tudunk oldani. Egy olyan folyamat, ahol az ügyfél kezét fogva találjuk meg a miérteket.

    Büszkék vagyunk arra, hogy ezt a gondolatot egyre több emberhez sikerül eljuttatnunk. A munkánk pedig meghozta gyümölcsét, hiszen bekerültünk Marketing Diamond Awards országos verseny nyertesei közé.

    marketing-diamond-team
    marketing-diamond-team

    Köszönjük a bizalmat!

    A jövőben is az eddigi lelkesedéssel építjük szakmai műhelyünket és partnerkapcsolatainkat.

    find your y
    find your y

    Mi az a Find Your Y?

    Ügynökségünk, a Y-shift a tavalyi évben új szolgáltatás bevezetését tűzte ki célul. Ennek lényege, hogy meglévő partnereinket folyamatos visszajelzésekkel, fejlesztési lehetőségekkel segítsük saját működésüket illetően. Miután ügynökségünk missziójaként a Find Focus vezérelvet választottuk, fontosnak gondoltuk, hogy ez az új szolgáltatásokban is megjelenjen. A koncepció célja így az volt, hogy partnereinket segítsük abban, hogy működésükben ők is megtalálják a fókuszt, vagyis azokat a célokat, melyeken az ügynökségünkkel együtt tudnak dolgozni.

    A Find Focus elv mentén rendeztük meg 2020 februárjában a Find Your Y  mini-konferenciát is meglévő ügyfeleink számára, fókuszban az új szolgáltatással és az aktuális marketing trendekkel. A rendezvénnyel nem titkolt célunk volt a kapcsolatok további mélyítése, illetve a kompetenciáink (kutatás – marketing – fejlesztés) és az új szolgáltatás megismertetése a partnercégekkel.

    Az esemény elsődleges célcsoportjaként azokat a helyi kis- és középvállalkozásokat jelöltük ki, melyekkel hosszabb-rövidebb ideje együtt dolgozunk. Így a rendezvény tematikáját is ennek megfelelően, az ő igényeik és problémáik mentén alakítottuk ki.

    Marketing Diamond Awards 2020
    Marketing Diamond Awards 2020

    Legutolsó bejegyzéseink

    tiktok-ppc-cover

    Elhirdettünk TikTokon 13 millió Ft-ot, megérte?

    Az elmúlt évek egyik legnagyobb újítása a TikTok platform meteorszerű berobbanása volt a hazai (és nemzetközi) piacra is, a lelkes PPC közösség pedig azonnal meglátta a lehetőséget a kíváncsi szemek lefoglalására. Közel két év alatt partnereinkkel 13 Millió Ft-ot költöttünk el a TikTokon kampányokra, de vajon megérte? Derítsük ki együtt!

    Kiss Peti
    Kiss Peti
    összes bejegyzés megtekintése

    YCO Digital Agency

    Azért dolgozunk, hogy ügyfeleink annyira büszkék legyenek a digitális jelenlétükre, mint a saját cégükre, márkájukra.
    Valós üzleti problémákra, egyedülálló digitális élményt teremtünk.

    Megnézem

    Ahova jó tartozni

    A hely, ahol kifejezhetem mennyire hálás vagyok azoknak az embereknek, akik nap mint nap segítenek. Ahol mindig van mit ünnepelni! Ahol örömmel látnak. Ahol elismernek.
Alkalmazás, amely eszköz kezedben a mindennapos elismerés támogatásában, intézményében vagy a szervezeti kultúrájában.
    megismerem

    Csatlakozz szakmai műhelyünkhöz!

    Olvass értékes szakmai cikkeket és inspirálódj velünk!